2020-21. tanév eseményei

MESETÁBOR-ral kezdődött az idei nyári napközis táborunk.

 

Az első két hétben tanulóink egy -egy népmesét dolgoztak fel  Balassi Erika vezetésével.

 

Az egyik nap a bölények ösvényén jártak  A fehér bölény című indián népmese szereplőiként,

még másnap A csillagszemű juhász képességeit igyekeztek megfejteni.

 

Minden napra jutott újabb izgalom, valami érdekes feladat.


Kis lazításképpen pedig meglátogatta a gyerekeket Aleck, a terápiás kutya.

Tanévzáró ünnepség

 

A június 18-án szervezett tanévzáró ünnepségünkön a katolikus osztályok verssel, énekkel, tánccal tarkított műsorral búcsúztatták a tanévet, s idézték meg a nyári szünidő adta élményeket, játékokat. Az ünnepség várva várt pillanata a kiemelt teljesítményt nyújtó diákoknak szánt jutalomkönyvek és oklevelek átadása volt. Záróeseményeként a tanulók átvették bizonyítványaikat, s elköszöntek tanáraiktól, osztálytársaiktól a viszontlátás reményében.

BALLAGÁS 2021.

 

Iskolánkban 2021. június 14-én ballagtak el végzős 8. osztályos, szakiskolai és szakképző iskolai diákjaink. A tanulók énekelve járták végig az iskola épületét, majd egy műsor keretében búcsúztak el iskolánktól. Kiemelt eseményként szalagot tűztek az iskolai kopjafára, az iskola kapuját szimbolizáló virágkapun átlépve pedig átvették osztályfőnökeiktől tarisznyájukat. Az ünnepség lezárultával hatalmas virágcsokraikkal osztály fényképeket készítettek. A tavalyi online ballagás után az idei jelenléti ballagás a szokásosnál is ünnepélyesebb és megindítóbb volt mind a szülők és gyermekeik, mind pedig a tanári kar számára.

Válogatás katolikus osztályaink hittan órai munkáiból.

Május 11. Salkaházi Sára emléknap

Az emléknapon a tanulók vetített előadás és rövid teszt segítségével, valamint egy totó-játékon keresztül

megismerkedhettek Salkaházi Sára életútjával, karitatív munkásságával és újságírói pályafutásával.

 Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23.

A fenntarthatóság egy rendkívül sokrétű témakör, amely az egyéni felelősségvállalás szintjén kulcsfontosságú a bolygó jövőjét illetően és ebben döntő szerepe van a mai fiataloknak.

Iskolánk katolikus osztályának tanulói osztálykeretben készített munkáikkal csatlakoztak az eseményhez.

Az egészség világnapja – április 7.

 

Az egészség világnapját minden év április 7-én, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO) megalakulásának évfordulóján ünnepeljük. Idén ebből az alkalomból egy digitális versenyt hirdettünk az iskola valamennyi tagozata (általános iskolása, középiskola) számára. A tanulók érdekes, játékos, egészséges életmódhoz kapcsolódó feladatok (keresztrejtvény, „Sport és egészség –teszt”, „Hogyan védhetjük meg magunkat a vírusoktól?”- rajzos feladat, valamint egészséges táplálkozásról szóló feladatok) megoldásával vehettek részt a versenyen. A legjobbak a jelenléti oktatás visszaállásakor díjazásban részesülnek majd.

Megosztott első helyezést értek el a következő tanulók:

 

Általános iskola:

Gazsi Csanád Bendegúz 8.o.

Kravecz Tamás 5-6.o.

 

Középiskola:

Kovács Péter 9. szk.

Bartalis Dániel 9. szk.

2021. március 16.

 

A Magyar Sajtó Napja

 

Iskolánk ez alkalomból digitális versenyt hirdetett, pályázatot írt ki. Pályázni verssel, cikk írásával, illetve rajzzal lehetett, a következő témákban:

 1. A magyar költészet napja (ápr. 11.)

 2. Az űrhajózás napja (ápr. 12.)

 3. A Föld napja (ápr. 22.)

 4. A járvány után …

Köszönjük azon diákok munkáját, akik a digitális oktatás mellett vették a fáradságot, és részt vettek a pályázaton a fenti témák bármelyikén.
Közülük kiemelnénk Kovács Péter 9. évfolyamos (szakács) tanulót, aki mind a Járvány után, mind az Űrhajózás napja témában színvonalas fogalmazást adott be. A járvány után c. írását lejjebb olvashatják.

* * *

A járvány után

 

               2019 decemberében szereztünk tudomást arról, hogy Kínában megjelent egy új vírus, amit COVID-19-nek neveztek el. Egy vuhani piacon ütötte fel a fejét, és onnan indult „világkörüli útjára”.

2020 márciusában jelent meg itthon a koronavírus, azóta folyamatosan hatással van az életünkre, mert maszkot kell hordani, különböző vásárlási idősávok voltak, kijárási korlátozást is megéltünk, megélünk. Ez folyamatosan hatással van a mindennapjainkra. Azóta is ennek a vírusnak az árnyékában telnek a napjaink.

Remélem, hamar vége lesz a járványnak, és újra folytathatjuk régi, megszokott életünket! Terveim között szerepel, hogy elmenjek nyaralni valamelyik tengerparthoz a nyáron, majd télen pedig síelni. Magyarország is gyönyörű hely, de most szeretnék inkább más országba, tengerpartra, vagy egy szép síparadicsomba menni.

Szeretnék újra találkozni a barátiammal, kollégista társaimmal úgy, mint régen. Jó lenne, ha már az iskolába és a kollégiumba is vissza tudnánk menni.

Örülnék neki, ha újra kinyithatnának a konditermek is, szívesen mennék edzeni. Ezen kívül jó lenne, ha maszk nélkül sétálhatnánk újra egy jót.

Jó lenne, bár ez a gondolatom még a jelen helyzetre vonatkozik, ha komolyan vennék az emberek a szociális távolságtartást és maszkviselés szabályait, mert sokszor azt tapasztalom, hogy felelőtlenek, nem figyelnek oda a másik emberre. Súlyos hiba, hogy a boltokban is, annak ellenére, hogy ki vannak téve a jelzések, ki, hova álljon, sokszor figyelmen kívül hagyják azt.

               Szeretnék valamilyen formában segíteni azoknak a rászoruló embereknek a vírus után, akiket a bezárások tettek tönkre. Például az étterem tulajdonosoknak, turizmusban dolgozóknak, illetve mindazoknak, akik valamilyen okból kifolyólag rászorulnak.

Örülnék neki, ha az 2021-es nyárra betervezett nyári munkát csinálhatnám, mert szeretnék rutint szerezni a választott szakmámban.

Bízom benne, hogy minél előbb élhetjük régi életünket!

 

 

Készítette: Kovács Péter András 1/9.szk

Iskolánk március 12-én rendhagyó formában emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Digitális munkarend révén a tanulók otthoni berkekben ismerkedhettek meg a nemzeti ünnep történéseivel, jelképeivel, illetve ünnepelhették meg a jeles napot elméleti feladatok megoldásán, rajzok készítésén, színezésén keresztül.

Tanulmányi verseny

Nagy örömünkre iskolánk 5 tanulója jelentkezett a „Szakma Kiváló Tanulója” és a „Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny” tanulmányi versenyére különböző szakmákban, képzésekben.

4 tanuló esetében iskolai berkekben, február 24-én került sor a verseny elődöntőjére kerti munkás, élelmiszer-, vegyiáru eladó szakmákban és a háztartástan szakmai modulban.

1 szakács tanuló március 4-én vesz részt a verseny elődöntőjében, melyet a Tandem Gimnáziumban szerveznek.

A tanulók és a felkészítő tanárok nagy lelkesedéssel készültek a versenyre a nehéz körülmények ellenére is, s nagy izgalommal vágtak neki a megmérettetésnek.

Az idei tanévben iskolánk is csatlakozott testnevelés órák keretén belül a MAGYAR PARASPORT NAPJÁHOZ, melyet 2021. február 22-én, hétfőn rendeztünk meg intézményünk tornatermében. Diákjaink lelkesen, jó kedvvel, érdeklődően vettek részt az alábbi lélekmozgató programunkon:

– boccia

– csörgőlabda

– látássérültek akadálypályája

– handbike

– kerekesszékes akadálypálya

– ülőröplabda

-elméleti feladat-para sportolók és ép sportolók felismerése.

Tanulóink délután színezhettek, meséket hallgattak meg érzékenyítés gyanánt. A készségfejlesztő osztályaink közül az f2 osztály plakátot készített a rendezvényre.

Rejtvényfejtők napja

 

2021. február 3-án intézményünkben megtartottuk jeles napi rendezvényként a Rejtvényfejtők napját.

Az osztályok 10 féle rejtvény feladatot kaptak, amiből kedvük szerint válogathattak a tanulók. Volt köztük keresztrejtvény, képkereső feladat, szókereső feladat, betűkirakó, titkos írás rejtvény. A cél az volt, hogy a tanulók gazdagítsák tudásukat, ismerkedjenek új feladatokkal és közben hasznosan töltsék el a szabadidejüket.

Összesen 130 rejtvényt fejtettek meg tanulóink.

A győztes az 5-6. osztály lett, akik 47 feladatlapot oldottak meg.

Gratulálunk nekik!

2021.02.17. Hamvazószerda

Hamvazószerda napján katolikus osztályaink számára Karesz Atya vezetésével kreatív liturgiát szerveztünk. Ennek keretében közös játékokra, imádságra, éneklésre, Karesz Atya által irányított beszélgetésre került sor. A liturgia részeként az Atya szentelt barka hamujával megszentelte a jelenlévőket.

Keresztút 2021.02.15.

A katolikus osztályok tanulói keresztúti ájtatosságon vettek részt Gréczi Cecília tanárnő vezetésével az iskola különböző pontjain kifüggesztett stációk mentén. A stációkat maguk a tanulók készítették (rajzolták, színezték), melyek előtt a tanulók megbeszélték a jeleneteket, valamint énekeltek és imádkoztak. Az eseményhez kollégák is csatlakoztak, s a tanulókkal közösen élték át a program hangulatát. A keresztút zárásaként a tanulók feladatot kaptak. Feladatlapon a stációk felidézéseként a képek szimbólumait kellett felismerniük és kiszínezniük.

F A R S A N G

Az idei farsangi mulatságot osztálykeretben ünnepeltük. 

Nálunk a pedagógusok is beöltöztek.

Negyedik éve fogadja iskolánk több osztályát a Suhanj! Fitness Alapítvány spinning edzésekre. A korona vírus miatt a látogatásainkat 2020. márciustól szüneteltetnünk kell. Januártól az alapítvány lehetővé tette, hogy online edzéseken vegyünk részt.

Osztálykarácsony

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon (december 18-án) az általános iskolai osztályok osztálykarácsonnyal zárták a tanítást. A feldíszített tantermekben megajándékozták egymást, s felhőtlen, szeretetteljes pillanatokat töltöttek egymással. A képeken az F1 osztály tanulói.

Karácsonyi kézműves foglalkozás

Általános iskolai osztályaink 2020. december 16-án osztályszintű karácsonyi kézműves foglalkozást szerveztek, melynek keretében karácsonyi díszeket, rajzokat, dekorációkat, ajándékokat készítettek.    Az elkészült alkotásokkal a tanulók a tantermi karácsonyfákat, dekorációs táblákat díszítették fel, s barátokat, családtagokat ajándékoztak meg.

Karácsonyi lelki nap

December 15-én a katolikus osztályok tanulói, pedagógusai Gréczi Cecília tanárnő vezetésével karácsonyi lelki nap keretében színes programon vettek részt. Imádkoztak, az advent lényegét jelentő roráté miséről beszélgettek, a veszprémi püspök atya gondolatait hallgatták meg. Papírból adventi koszorút készítettek, felelevenítették Jézus születésének történéseit, majd karácsonyi énekeket énekeltek. Befejezésképpen őszinte gondolatokkal meséltek az általuk megélt és óhajtott karácsonyi ünnepekről, élményekről.

Adventi gyertyagyújtás

November 30-án, december 7-én, 14-én és 18-án adventi gyertyagyújtást tartottunk az iskola aulájában, ahol a járványügyi helyzetre való tekintettel minden osztály 1-2 fővel képviseltette magát. A gyertyagyújtás eseményét minden esetben Orosz Klára tanárnő szervezte, s minden alkalommal Fedor Alexandra verset mondott. Az utolsó gyertyagyújtás alkalmával a katolikus 4-5. osztály adventi mesét adott elő, melyet a jelenlévők meghitt hangulatban, karácsonyváró lelkülettel hallgattak végig.

Mikulás látogatás

Az évről évre várt Mikulás idén is megérkezett iskolánkba december 7-én. Szigorú szabályok mellett meglátogatta az általános iskolai osztályokat, ahol kedves gondolatokkal beszélgetett a tanulókkal, majd  átadta a  nagyon várt télapó csomagokat.  

Háziverseny a Salkában

 

November elején  a munkatervi programnak megfelelően szép-és helyesíró verseny  kiírására került sor. A versenyen az általános iskolai tanulókon kívül a középiskolai osztályok is szép számmal vettek részt. A versenyt az előző programokhoz hasonlóan osztálykeretben szerveztük meg az osztályban tanító kollégák segítő vezényletével.

A versenyen nagyon szép munkák születtek bizonyítva a tanulók tehetségét, versenyhez való pozitív hozzáállását.

A szépíróverseny eredményei:

Általános iskola alsó tagozat

Általános iskola felső tagozat

Középfok

1.    Kroboth-Királymezei Izabell

2.    Ambrus Amina Tímea

3.    Bangó Katalin Vanessza 

1.     Móricz Krisztina

2.     Jóni Laura

3.     Fedor Alexandra

1.     Tomecskó Lívia

2.     Luca Dávid

3.     Czimbula Sándor

A helyesírási verseny eredményei:

Általános iskola alsó tagozat

Általános iskola felső tagozat

Középfok

1.     Kroboth-Királymezei Izabell

2.     Mázás Dominik András

3.     Mázás Levente Péter

3.     Bicskei Blanka

1.     Földi Levente

2.     Molnár Vivien

3.     Fedor Alexandra

1.      Szabó Viola

2.     Nagy Zoltán Roland

3.    Juhász Zsuzsanna

Márton napi kézművesség

 

November 11-én az iskolai hagyományőrző nap keretében Márton napi kézműves foglalkozást szerveztünk. A körülményekre való tekintettel elmaradt ugyan a közös felvonulás, zsíros kenyér evés, osztálykeretben azonban a tanulók a jeles naphoz köthető alkotásokat készítettek tetszőlegesen választott technikákkal, anyagokkal.

„Földünkért világnap” iskolai eseményei

Iskolánk október 21-én a „Földünkért világnap” keretében jelesnapi programot szervezett, melynek során az osztályok környezetvédelmi tájékoztatókat ismerhettek meg, s különböző feladatokat oldottak meg.  Az iskola „fájára” színes faleveleket készítettek, az iskola udvarán növényeket (kis meténg) ültettek, a faliújságra a kisebbek rajzokat készítettek, színeztek, míg a nagyobbak környezetvédelmi kvízt és totót oldottak meg.


A őszi időszak ellenére, egyre több színes levél jelent meg az ágakon, amit a gyerekek készítettek (rajta az osztályuk jelével).

A Kis meténge (Vinca minor) ültetése. Ezzel szebbé, kellemesebbé téve környezetünket.

A kisebb osztályok kifestőit kiállítottuk a faliújságon.
Ügyesek voltatok! Gratulálunk!

Őszi zarándoklat
Katolikus osztályaink október 19-én sétát tettek a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Templomhoz. Útközben és visszaérkezve az iskolába,  az „Egymillió gyermek imádkozza a Rózsafüzért”  misszió részeként bekapcsolódtak a közös rózsafüzér imádságba.

Épületátadási, szentelési ünnepség a Salkában

 

Iskolánk a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án épületavató ünnepséget szervezett. Ezen alkalomból az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára templomban hálaadó szentmisére, majd az iskola új épületének megáldására került sor. A rendezvény tanulók műsorával folytatódott és állófogadással zárult. A szentmisét Dr. Mohos Gábor püspök atya mutatta be Gyetván Gábor atya (EKIF főigazgató), Repcsik Gyula plébános atya és Bärnkopf Péter diakónus kíséretében. Vendégeink között köszönthettük Oláh Gáborné (EKIF) főigazgató helyettest, Oláh Gábor (EKIF) tanügyi igazgatót, Tóth Veronika (XV. ker.) alpolgármestert. Örömünkben osztoztak iskola igazgatók is.

A tanulók köszönetképpen gyermekrajzokból, kézműves munkákból álló albumot készítettek, melyet nagy szeretettel adtak át a püspök atyának és az EKIF vezetőségének.

Örömhír!

2020. szeptember 1-én birtokba vettük a teljeskörű felújításon átesett „C” épületet. Legnagyobb örömünkre új épületben, új bútorokkal felszerelt tantermekben, tanműhelyekben és kiszolgáló helyiségekben kezdhettük meg a tanévet. A belső tér megújult, korszerűsödött világa, s az újonnan parkosított iskolaudvar együttese méltó körülményeket biztosít tanulóink számára.

Köszönet mindezért a Fenntartónak!

Állatterápiás foglalkozások

Megújul az iskola logója.

Szakiskolásaink, készségfejlesztő iskolásaink munkái